Ingatlanokra érvényes illetékszabályok változása

Az ingatlanokra vonatkozó illetékszabályok változása 2010. január 1-től lép életbe. A lakosságot kedvezően érintő módosítás a visszterhes vagyonátruházási illetékek mértékének csökkenése, melyről összefoglaló tájékoztatót állítottunk össze. A lakásszerzés esetén fizetendő kedvezményes illeték lakásonként 4 millió forintig továbbra is 2 %, a forgalmi érték e feletti része után az eddigi 6 % helyett pedig 4 % illetéket kell fizetni.  Az új illetékmértékeket a 2010. január 1. után illeték kiszabásra bejelentett (az ingatlanügyi hatósághoz eljuttatott), vagy más módon az adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben kell alkalmazni. A visszterhes vagyonátruházási illeték általános mértéke is jelentősen, 10 %-ról 4 %-ra csökken, tehát az egyéb ingatlanok (például: garázs, üdülő) adás-vételét követően kevesebb illetéket kell fizetni. A nyári törvénymódosítás során életbe léptetett új rendelkezések kedvezően érintik azokat, akik a telek megszerzését követően a lakóház építésre 4 éves határidőt jelentettek be. Ha a beépítésre nyitva álló határidő 2008. október 1. és 2013. május 31. között járna le, esetükben a lakóház felépítésére nyitva álló határidő két évvel meghosszabbodik, azaz összesen hat év áll rendelkezésükre a lakóház/lakás felépítésére. Fontos kiemelni, hogy a határidő hosszabbítás nem automatikus, azt az adóhatóságtól egyénileg kell kérni. A kérelmet 2008. október 1. - 2010. január 15. között lejáró határidő esetén 2010. január 31-ig kell benyújtani. Ezt követően a kérelem előterjesztésének határideje a lakóház felépítésére nyitva álló határidő lejáratának napja. Ugyancsak 2 évvel meghosszabbodik az ingatlan forgalmazást végző vállalkozóknak az ingatlanok továbbértékesítésére nyitva álló határidő azokban az illetékügyekben, melyek 2008. október 1. és 2011. május 31. között járnának le, és a vagyonszerzők ezt a határidő lejárta előtt kérik. A kérelem előterjesztésének szabálya az előzőekben leírtakkal azonos.A finanszírozási célú ügyletek támogatása érdekében a jogszabály kétéves időtartamra szóló átmeneti illetékmentességet biztosít a visszlízing ügyletben részt vevő lízingbevevőknek, akik saját ingatlanukat értékesítik és lízingelik vissza, hogy ezáltal pénzeszközökhöz jussanak.